2012. január. 21. 18:11 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 22. 21:23 Itthon

Petíciót adtak át Schmitt Pálnak

A Magyarok Szövetsége (MSZ) szombaton petíciót adott át a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) munkatársának a Sándor-palotában; arra kérik az államfőt, tegye világossá a külföld előtt a magyar nép nehéz helyzetét és azt, hogy Magyarország a "monetáris diktatúra, a bankárkaszt" ellen üzent hadat.

A szervezet 50-60 szimpatizánsa árpádsávos zászlók, valamint "1956 the Tanks, 2012 the Banks" feliratú táblák alatt gyülekezett a Budai Várban található Szent György téren. Bene Gábor, a szövetség elnöke beszédében azt mondta, Magyarországon soha nem volt köztársaság, hiszen a nép arról soha sem dönthetett, ezért szerinte nyilvánvaló, hogy az ország államformája királyság a jogfolytonosság elve alapján. A szervezet vezetője élesen kritizálta az Európai Uniót, amely meglátása szerint a Szovjetunióhoz hasonlóan kívánja "feldarálni" a szuverén államokat. Mint mondta, ezért nemet mondanak az unióra, helyette pedig a "nemzetek Európáját" szeretnék.

Ezt követően felolvasták a szövetség petícióját, amelyben azt szorgalmazzák, hogy a kormány jobban konzultáljon a parlamenten kívüli erőkkel, továbbá ismertesse az európai kormánykörökkel a magyar társadalom súlyos állapotát, és kérje, legyenek megértők és segítőkészek a magyar nép irányában a jelenlegi nehéz helyzetében. A rendezvény résztvevői ezt követően a Sándor-palotában átadták petíciójukat a KEH munkatársának, majd elvonultak a Kossuth tér mellett található Vértanúk terére, ahol újabb rendezvényt tartottak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.