Az alakuló ülés előtt mondott le két fertődi képviselő
Már az alakuló ülés előtt lemondott mandátumáról a vasárnap megválasztott fertődi képviselőtestület két tagja - olvasható a város honlapján.
Kocsis Ferenc, Fertőd újraválasztott, független polgármestere azt mondta: az időközi választáson Fidesz-támogatással indult Kóródi Sándor és Molnár Ferenc Mihály jelezte, a testületen belül kialakult erőviszonyok lapján nem látnak esélyt arra, hogy érvényesüljön programjuk, ezért adták vissza megbízatásukat.
Hasonlóan nyilatkozott az egyik, a testületbe be nem jutott induló, így a sorrendben utánuk következő indulók dolgozhatnak majd az önkormányzati ciklus végéig - tette hozzá.
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a testület tavaly november elején - a polgármester egyetértésével - feloszlatta magát a belső ellentétek miatt.
A voksoláson a szavazásra jogosultak 61,5 százaléka vett részt. A korábbi testület hat tagja közül ketten nyertek ismét mandátumot. Az új összetételű testület január 25-én tartja alakuló ülését.