2012. január. 18. 11:47 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 18. 13:14 Itthon

Nem akarnak beszédeket és uszítást Bayerék tüntetésén

Az előzetes felmérések alapján legalább százezer tüntetőre számítanak a szombatra meghirdetett Békemenet Magyarországért demonstráció szervezői - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Széles Gábor nagyvállalkozó. A szervezők néma, békés demonstrációval kívánnak tüntetni a kormányért és Európáért – ezt már Bayer Zsolt újságíró mondta.

Bayer Zsolt hangsúlyozta, hogy nem kívánnak együtt tüntetni a szélsőjobboldallal, és nem fognak zászlókat sem égetni. Hozzátette: szeretnék eloszlatni azt a tévképzetet, hogy a jelenlegi kormányt senki nem támogatja Magyarországon. „Igent mondanak Európára, de nemet mondanak arra, amit Európa 'egyes politikai és sajtókörei' művelnek Magyarországgal" – fogalmazott.

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője elmondta: 15 órától lehet gyülekezni a Hősök terén, onnan 16 órakor indulnak el a Kossuth térre. Hozzátette: az út gyalog körülbelül egy óráig tart, és a tömeg nagyságától függ, hogy mikorra ér mindenki a Parlament elé.

Bencsik András elmondta azt is, hogy nem lesznek beszédek. Reményét fejezte ki, hogy hasonló tüntetésre nem lesz szükség a későbbiekben.

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapító-szóvivője kijelentette: "kontinensek között folyik most a gazdasági harc, amelyben meg kell jelenniük a civileknek". Hozzátette: a nemzetközi összefogást jelzi, hogy a hét szomszédos országból is várnak civileket a tüntetésre.

Csizmadia László hangsúlyozta: a civilek értékelik a kormány céljait és az irányt. A mostani kiállásukkal kívánják az EU-t tájékoztatni hozzáállásukról - tette hozzá. Mint elhangzott: nem szeretnének a helyszínen olyan feliratokat, amelyek bárkit emberi méltóságukban sérthetnek.

A felvonulásról a Facebookon tettek közzé felhívást, amelyhez több ismert ember csatlakozott.

A hvg.hu információi szerint a Fidesz hivatalosan nem vesz részt a szervezésben semmilyen formában, a kormánypárt a március 15-i rendezvényére készül - elvileg. A Fidesz pécsi szervezete, úgy tudni, indít ugyanis buszokat a budapesti eseményre.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.