Vadkendernek hitte a rendőrség a madáreleséget
Öt hónap után hivatalos felmentő határozat zárta le azt a tavaly augusztusban kezdődött ügyet, amikor 590 tő vadkendernek gondolt növényt találtak Abonyban - számolt be a szoljon.hu.
A szoljon.hu beszámolása szerint lakossági bejelentés alapján indult eljárás tavaly augusztusban egy abonyi lakos ellen, aki a vádak szerint vadkendert termesztett. A rendőrség a családi háznál 590 tő vadkendernek hitt növényt talált, de a hivatalos szervekkel érkező botanikai szakértő már akkor megállapította, hogy a termesztett növény egy olyan gyomnövény, aminek a magját madarak fogyasztják.
A nyomozók már akkor megállapították, hogy a körülmények nem utaltak bűncselekmény elkövetésére, ugyanis se öntözőrendszert, se infralámpát nem találtak a helyszínen.
A lap úgy értesült, hogy a nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya folytatatta le, a bűnügyi szemle során pedig 590 tő, az előzetes szakértői vélemény szerint THC-t tartalmazó Cannabis sativa növényi egyedet foglaltak le. Az eljárás során azonban megállapították, hogy a lefoglalt növények rostkender magokból vagy annak hibridjeiből fejlődtek ki. Ezeket a magokat madáreleségként, legálisan forgalmazzák.
A nyomozást a napokban zárták le azzal a határozattal, hogy nem történt bűncselekmény.