Itthon MTI/Magyar Nemzet 2012. január. 05. 07:10

Kémbotrány: Galambosék előzetesben maradnak

Az eljárás érdemi befejezéséig hosszabbította meg a Debreceni Törvényszék a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő kémbotrányban megvádolt Galambos Lajos és Püski László előzetes letartóztatását - értesült a Magyar Nemzet.

A napilap csütörtöki száma ismerteti, hogy a kiemelt ügy tárgyalása március közepén kezdődhet a hajdú-bihari megyeszékhelyen. Galambos Lajost, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját és Püski Lászlót, a kémbotrányban felbukkant orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát államellenes bűncselekmény gyanújával helyeztek előzetes letartóztatásba tavaly júliusban.

Galambos Lajos
Túry Gergely

Szigula Ildikó, a Debreceni Törvényszék szóvivője a Magyar Nemzettel közölte: a fellebbezések miatt nem jogerős végzés szerint a kényszerintézkedés a büntetőperben hozott ügydöntő határozat kihirdetéséig marad hatályban. Mint mondta, a Fővárosi Ítélőtábla által az elsőfokú tárgyalás lefolytatására kijelölt törvényszék katonai tanácsa kiemelt ügyként kezeli a várhatóan március közepén kezdődő pert, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy a tárgyalási napokat a jogszabályban előírt gyakorisággal kell kitűzniük.

A Budapesti Katonai Ügyészség december elején emelt vádat a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő kémügyben, amelynek Püski László és Galambos Lajos mellett terheltje a főigazgató hivatali utódja, Laborc Sándor, valamint Szilvásy György volt titokminiszter, akik szabadlábon védekezhetnek - ismerteti a Magyar Nemzet.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.