2011. december. 21. 12:22 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 21. 12:34 Itthon

Strasbourghoz és az Ab-hoz fordul az MSZP a magánnyugdíjpénztárak miatt

Az MSZP a strasbourgi bírósághoz, illetve az Alkotmánybírósághoz fordul a magán-nyugdíjpénztárak ügyében – jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Korózs Lajos.

A képviselő hangsúlyozta, hogy egy előterjesztés nyomán a jövő évtől kezdve csak az állami pillérbe lehet majd járulékot utalni. Szavai szerint ezzel gyakorlatilag megszűnnek a magánpénztárak, miközben "elveszik közel százezer ember több száz milliárd forintos vagyonát”.

Az MSZP elnökségi tagja kijelentette, hogy minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak, minden pénztártagnak felajánlják a segítséget. Az MSZP december elején azt közölte: a szolgálati és a rokkantnyugdíjasokat érintő intézkedések miatt is a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) szerdán jelentette be: perközösséget szervez a magánnyugdíjrendszerben maradt tagokból a vegyipari szakszervezet, hogy a strasbourgi bíróságnál keressen jogorvoslatot a kormány tervezete, mintegy 102 ezer tag megtakarításának államosítása ellen.

Hirdetés