2011. december. 21. 07:59 hvg.hu/MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 21. 09:21 Itthon

Cáfolja Tarlóst az NGM: Matolcsy nem fáradt volt, csak elfoglalt

Közleményben cáfolta a Nemzetgazdasági Minisztérium Tarlós István főpolgármester tegnapi állítását, amely szerint Matolcsy György miniszter a kedd reggeli találkozójukat az elhúzódó parlamenti szavazásra hivatkozva mondta le. Tarlós kedden azt mondta, a miniszter fáradtságra hivatkozva mondta le a budapesti forrásteremtésről szóló megbeszélésüket.

"A főpolgármester titkárságával múlt héten egyeztetett időpontot az NGM kedden reggel programtorlódás miatt kérte módosítani" - írta szerdai közleményében a tárca. Az NGM szerint "a megbeszélés súlyára való tekintettel" még erre a hétre két lehetőséget is felajánlott a kabinet a találkozó megtartására, ám Tarlós István titkársága mindezideig nem válaszolt.

"Márpedig ha a Főpolgármester úrnak valóban fontos lenne a találkozó, úgy nem rendkívüli sajtótájékoztatót kellett volna tartania, hanem egy új időpontban kellene megegyeznie a nemzetgazdasági miniszterrel" - tette hozzá az NGM.

Tarlós István kedden rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, ahol elhangzott, hogy szerinte előreláthatólag február elején leállhat a fővárosi tömegközlekedés, ha a BKV finanszírozásával kapcsolatos mostani parlamenti döntés változatlan marad. Azt mondta, a fővárosnak a BKV finanszírozására kedd hajnalban megszavazott 32 milliárd forint egy 35 milliárdos generális normatív támogatás része volt mostanáig, ezt az összeget ráadásul március végéig befagyasztották.

Hozzátette, nem az történt, hogy a főváros kapott 32 milliárd forintot, hanem az eddig automatikusan járó összegből 3 milliárdot elvontak, s ezt az országban bárhol felhasználhatják, kivéve Budapesten. Szerinte amennyiben ez a döntés változatlan formában így marad, akkor körülbelül február 2-án a fővárosi tömegközlekedés várhatóan leáll, ami "a káoszon és a politikai skandalumon túl a nemzetgazdaságnak körülbelül napi 14 milliárd forint kiesést jelent".

Tarlós arról is beszámolt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök mindig segített megoldani ezt a "majdnem megoldhatatlan" problémát, de a most történtekről vélhetően pontatlanul tájékoztatták. Kitért arra is, hogy kedd reggel találkozott volna Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel a főváros forrásteremtési lehetőségeinek ügyében, ám a tárcavezető fáradtságra hivatkozva lemondta a megbeszélést.

A főpolgármester az érthetetlen döntések között említette, hogy befagyasztották a mindenki által aláírt támogatási szerződéssel rendelkező Római-parti árvízvédelmi mű és a Széll Kálmán tér forrásainak egy részét is. Mint mondta, ez egy teljesített kötelezettségvállalás, a vonatkozó pénzek már a fővárosnál vannak. A keddi parlamenti döntésben az is szerepelt, hogy a főváros akkor kapja meg a BKV számára a 32 milliárd forintot, ha a kormánynak a társaság működtetéséről szóló átfogó koncepciót nyújt be, amelyet a kormány egyetértése esetén a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyhat.

Tarlós István erről azt mondta, szerdán lesz egy éve annak, hogy a koncepció Matolcsy Györgynél van. Szerinte 2010. december 21-én egy 236 oldalas komplett intézményátalakítási koncepciót küldtek a miniszternek, abból 32 oldal csak a BKV működtetésére és finanszírozásának a jövőjére vonatkozott, 2011. januárban pedig újra megküldte a főváros a tárcavezetőnek a BKV működtetésének koncepcióját.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.