Itthon MTI 2011. november. 15. 18:55

Munkát kaphatnak az Elcoteq volt dolgozói, de költözniük kell

A Flextronics alkalmazásába kerülhet a pécsi Elcoteq akár mind az 1500 elbocsátott dolgozója, ha többségük vállalja, hogy Zalaegerszegre költözik - adta hírül a Pécsi Újság internetes hírportál kedden.

A Pécsen 500 munkahelyet létesítő cég ugyanis zalaegerszegi gyárába is tervez felvételt. Utóbbiban a gyártókapacitás növelése mellett mintegy 1000 új munkást kíván foglalkoztatni, s ehhez elsősorban a baranyai megyeszékhelyről csábítaná át a szabaddá vált, elektronikában jártas munkaerőt.

Janovics László, a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója elmondta: a Flextronics az Elcoteq bezárását követően valóban jelezte munkaerőigénye növekedését. A témában folyamatosan zajlanak az egyeztetések a cég és a munkaügyi központ pécsi kirendeltsége közt. Az igazgató szerint nyilvánvaló, hogy a jelentkezőket nem csak Pécsről várják, mivel azonban nagy számban itt található gyakorlott munkaerő, a felvettek többsége pécsi, illetve Baranya megyei lehet.

Janovics László bízik ugyanakkor abban, hogy a most Zalaegerszegre kerülők rövid időn belül, egy esetleges telephely-bővítés után, a Flextronics cserkúti üzemében kapnak majd munkát,  így az új helyre kényszerülők nem intenek végleg búcsút Pécsnek.

Tóth László

A Flextronics International Kft. "sem megerősíteni, sem cáfolni" nem tudta a Pécsi Újság értesülését.

Az elektronikai termékeket előállító finn Elcoteq idén június végén jelentette be, hogy nem tudja határidőre fizetni hiteleit, júliusban pedig úgynevezett kontrollált vezetést kért a luxemburgi jog alapján, hogy tovább működhessen. A társaság a nehéz helyzetét a világgazdasági válsággal, illetve azzal magyarázta, hogy legnagyobb partnere, a Nokia szerződést bontott vele.

A cég befektető bevonásával próbált javítani helyzetén, de a tárgyalások nem vezettek eredményre. Magyarországi leányvállalata októberben bejelentette: csoportos létszámleépítésre készül, s ennek keretében megválik a még megmaradt 1 515 munkavállalójától.

Az Elcoteq 1998-ban jelent meg Magyarországon, ahol 2003 és 2008 között 13,5 milliárd forint beruházást valósított meg. Az Elcoteq Magyarország Kft. Pécsen korábban három telephelyen működött, és a válság előtt 7 ezer embernek adott munkát.

 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.