Itthon hvg.hu 2011. november. 14. 15:40

A tévébe hívják a kirúgandó rádiósokat – ismét jogellenes a létszámleépítés?

A szakszervezetek szerint a tavaszihoz hasonlóan most is jogszabályellenes módon, a szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyva folyik a több száz fős kirúgás a közmédiánál. Az érdekvédők kifogással éltek, de nem bíznak abban, hogy a kirúgások leállnak. Lesz dolga a bíróságnak.

Naivak vagyunk, mint voltunk tavasszal is, bár igazából nem hiszünk abban, hogy a munkáltató leállítja az értesítések kézbesítését a kirúgásokról – mondta a hvg.hu-nak Nagy Navarro Balázs. A közmédiumoknál működő üzemi bizottság és az MTVA telephelyi üzemi tanácsának tagja szerint a munkáltató annak ellenére kezdte el kiküldeni az értesítéseket, hogy a közmédiában működő kilenc szakszervezeti szövetség előzetesen jelezte, hogy konzultálni szeretett volna, de erre a munkáltató nem volt hajlandó.

Emiatt hat érdekképviselet (Duna Televízió Dolgozói Szakszervezete, Független Rádiós Szakszervezet, Rádiós Műszakiak Szakszervezete, MTV Gyártásvezetői Szakszervezet, Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete, MTI Sajtószakszervezete ) kifogást nyújtott be az intézkedés ellen. Ehhez a Munka törvénykönyve szerint akkor van joguk az érdekképviseleteknek, ha úgy érzik, jogellenes lépést tett a munkáltató. Ilyenkor a munkaadónak öt napja van, hogy elfogadja a kifogást, de ha nem ért vele egyet – és az esetek túlnyomó részében persze ez történik –, akkor kötelező legalább egy alkalommal leülni a szakszervezetekkel konzultálni, majd ha ez is eredménytelen, az érdekképviseletnek nyílik joga bírósághoz fordulni. A bíróság – peren kívüli eljárásban – általában egy-két héten belül mondja ki, hogy a munkáltató lépése jogellenes volt-e vagy sem. A kifogás benyújtása esetén annak elbírálásáig a munkáltatónak le kell állítania a kifogásolt intézkedést.

Süket fülek

Mint Nagy Navarro Balázs szavaiból kiderült, a formális kifogásuk ellenére sem bíznak benne, hogy a közmédia vezetői leállítják az értesítések kikézbesítését, és asztalhoz ülnek velük. „Jogszabályellenes módon folynak a kirúgások, csakúgy, mint tavasszal” – mondta lapunknak az érdekvédő, aki szerint a munkaadó „valószínűleg arra játszik, hogy mire bíróság elé jut az ügy, lezavarja a kirúgásokat, hogy utána azt mondhassa, már úgysincs mit tenni, és azt fogja mondani, hogy egy ilyen intézkedés ellen nem is lehetett volna kifogást benyújtani."

Függő helyzetben: több száz emberre ismét az egzisztenciális bizonytalanság vár
HVG Archív

A részletekről egyelőre keveset tudni, bár a leépítés valószínűleg most is a tavaszi, meglehetősen idegőrlő módon zajlik majd, a rádió dolgozóinak például az MTV Kunigunda utcai épületébe kell elmenniük a borítékért. Nagy Navarro Balázs szerint még azt sem lehet tudni pontosan, hány embert tesznek majd az utcára: az első bejelentés 414 főről szólt, de hétfőn már egy 410, sőt egy 360-fős „verzió” is keringett a folyosókon – hivatalos tájékoztatást nem kaptak.

Így keveset tudni az érintettek személyéről is, bár az Index szerint M. Kiss Csaba, a Szempont és a Kékfény korábbi műsorvezetője, valamit Bombera Krisztina volt New York-i tudósító is közöttük van. (Úgy tudjuk, Bombera Krisztina legutóbb a DTK-Show-ban végzett háttérmunkát, amivel elégedetlen volt, így már ő maga is távozását fontolgatta.) M. Kiss távozásáról is többféle pletyka kering, az Index szerint egy politikailag áthallásos flash mob szerepelt volna új műsorában, egy köztévés forrásunk azt mondta, a melegházasságokról készített volna riportot a Szempont helyett Pontra keresztelt műsorba, ez volt „sok” az új vezetésnek.

Hol a szakmaiság?

„Világosan mutatja, hogy nem szakmai alapon folynak a kirúgások. M. Kiss Csabával elkészítették az új műsortervet, majd leforgatták az első adást is tudomások szerint, beharangozták a műsorát, aztán kirúgták, miközben nem is dolgozott az elmúlt hónapokban. Ugyanígy érthetetlen Teszári Nóra kirúgása is, hiszen ő kifejezetten az új közszolgálati adás egyik ’arca’ volt korábban” – mondta forrásunk.

A Hír 24 azt írja: az első kirúgottak között van Litauszki János filmrendező is, aki 1980 óta a Magyar Televízió munkatársa. Ő volt az MTV utolsó Balázs Béla-díjas rendezője. Szerbhorvát György, aki idáig a Magyar Rádió műsorelemző részlegét vezette, szintén a kirúgottak között van. A Magyar Narancs egykori szerzője Such György hívására érkezett a Magyar Rádióba.

Nagy Navarro Balázs úgy tudja, az elsők között rúgtak ki egy ötven éven felüli operatőrt, ami szintén megkérdőjelezi, hogy a munkaadók korábbi ígéretei a szociális szempontok figyelembe vételéről, komolyan vehetők-e. Az érdekvédő korábbi nyilatkozatában már megkérdőjelezte, hogy szakmai alapon történnek-e a leépítések, hiszen a tavaszi kirúgások után – melyek elsősorban műsorvezetőket és készítőket érintettek – most ismét szerkesztők, riporterek szerepelnek a legnagyobb számban a listán, pedig tavasszal kifejezetten azt állította a munkáltató, hogy közülük már megszabadult azoktól, akiktől akart.

Hirdetés