2011. szeptember. 30. 17:40 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 30. 19:57 Itthon

A Tigáz ellenőrzései ellen tüntettek Nyíregyházán

Lakossági fogyasztók demonstráltak a gázszolgáltató mérőórákat érintő ellenőrzési eljárása ellen pénteken Nyíregyházán.

A szervezőket több száz panaszos kereste meg, akiket az ellenőrzést végző szakemberek a gázórán általuk felfedezni vélt kisebb sérülések miatt szabálytalan gázvételezéssel gyanúsítottak meg – mondta Zentai Mihály, az egyik belvárosi bevásárlóközpont előtt megtartott tüntetés főszervezője.

"Kinek a gázóra, kinek pedig az előtte lévő golyós csap manipulálását rótták fel az ellenőrök, többeknek ezért leszerelték és vizsgálatra elszállították a mérőóráját" – mondta Zentai Mihály. A rabruhába öltözött, mellén számot viselő férfi ugyanakkor aggályosnak nevezte ezt a módszert, elmondása szerint Dögén például kilencven, egy másik községben pedig közel négyszáz embert vádoltak meg gázlopással, köztük több nyugdíjast.

Száraz Gábor, a Tigáz-DSO. Kft. szóvivője elmondta, hogy a társaság szolgáltatási területén tavaly 9 milliárd forintnyi kárt okoztak a gázlopások. A szabálytalan vételezések visszaszorítására éves szinten 75-80 ezer célzott ellenőrzést végeznek, amelyben előzetes bejelentés nélkül vizsgálják a gázmérő esetleges manipulálását, illetve annak megkerülésével felhasznált gáz mennyiségét.

Az elmúlt hat hónap során 4741 esetben találtak szabálytalan gázvételezésre utaló nyomokat, az esetek kétharmadát Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében derítik fel – mondta Száraz Gábor. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a gázmérők ellenőrzése minden esetben a hatályos jogszabályok szerint zajlik, az eljárás során a gázmérő leszerelése azonban nem minősül gyanúsításnak.

A Tigáz munkatársai nem hatósági személyek, a szabálytalan vételezésre utaló jelek esetén nincs mérlegelési joguk, a gázmérőt kicserélik és az igazságügyi szakértőhöz juttatják el – mondta Száraz Gábor. Hozzátette: a szakértő a vizsgálat során szakvéleményt készít, és csak akkor történik meg a gyanúsítás, ha valóban adat merül fel a szabálytalan vételezésről. A mérőn talált sérülések, vagy a működésbeli mutatkozó eltérés esetén a társaság személyes egyeztetést ajánl az érintett fogyasztónak.

A gázlopások felderítési aránya a rendelkezésre álló adatok szerint körülbelül 10-12 százalékos; az ellenőrzések 50 százalékát bejelentés alapján végzi a társaság, ezek felében beigazolódik a lopás gyanúja.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.