2011. szeptember. 27. 11:23 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 27. 11:23 Itthon

Elevenen elégette élettársát, 11 év fegyházat kapott

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával jogerősen 11 éves fegyházbüntetést szabott ki a Győri Ítélőtábla kedden arra a férfira, aki három éve Pápán felgyújtotta, majd benzinnel locsolta le egy korábbi ütése miatt magatehetetlenné vált élettársát.

Ezzel nem változtatott a Veszprém Megyei Bíróság első fokú ítéletén, amelyet az ügyész akkor elfogadott, a vádlott és védője azonban fellebbezett ellene, enyhébb szankciót kérve.

Kovács Tamás bíró ezzel szemben azt hangsúlyozta: a megyei bírósághoz hasonlóan nem adott teret annak a védekezésnek, amely szerint Horváth Ferenc László vádlott abban a hiszemben volt, hogy az általa megütött nő meghalt, ezért "fékevesztett indulati állapotban" felgyújtotta, a nyomokat akarván eltüntetni.

Mint mondta, nem az a döntő kérdés, hogy a felgyújtás pillanatában az asszony életben volt-e, hanem az, hogy a vádlott cselekedete mire irányult. Kitért arra is: az eljárásban a vádlott többször változtatta vallomását, és az is előfordult, hogy a beismerésből visszatért a teljes tagadásba.

A bíró kijelentette: a cselekmény súlyához képest igen enyhe ítélet súlyosbítása azért nem kerülhetett szóba, mert az első fokon eljáró ügyész nem jelentett be fellebbezést.

A tárgyaláson elhangzott: a krónikus alkoholbeteg férfi vérében tettének elkövetésekor 4,4-5,1 ezrelék lehetett az alkoholszint.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.