2011. szeptember. 23. 05:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 23. 08:24 Itthon

Nyomoznak a Magyar Szigeten elhangzott zsidózás ügyében

Egyelőre ismeretlen tettes ellen, közösség elleni izgatás ügyében nyomoz a rendőrség az augusztusban a Magyar Szigeten nyilvánosan elhangzott zsidózás miatt.

Közösség elleni izgatás miatt indult nyomozás a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Magyar Sziget nevű rendezvényén augusztusban elhangzott gyűlölködő kijelentések miatt - írta pénteki számában a Magyar Nemzet. A lapot a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta, hogy egyelőre ismeretlen elkövető ellen folytatnak eljárást szoros ügyészi felügyelet mellett.

A Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy az ügyben több feljelentés érkezett a Legfőbb Ügyészséghez, sőt, a Terrorelhárító Központ is vizsgálta Toroczkai Lászlónak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökének, a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselőjének, valamint Tyirityán Zsoltnak, a Betyársereg vezetőjének a kijelentéseit.

Az idén 11. alkalommal megrendezett Magyar Sziget fesztiválon Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője többek között azt a kérdést tette fel, hogy "bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?”. Kijelentette: "el kell jutni oda, hogy egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszínt lát".

A Jobbik a hvg.hu megkeresésére az eset napvilágra kerülésekor nem nyilatkozott arról, szövetségesének tekinti-e még a Betyársereget. A jobbikos Bertha Szilvia ezután többször kijelentette, hogy a Betyársereg nem stratégiai partnere a Jobbiknak.

Hirdetés