Előleget kért, majd lelépett a gázolajos csaló
Hatrendbeli csalás miatt indított eljárást az egri rendőrkapitányság egy férfi ellen, aki összesen 1 millió 870 ezer forintot csalt ki öt Heves megyei embertől olcsó gázolaj ajánlatával - közölte a rendőrség csütörtökön.
A gyanúsított a szállítás feltételéül szabta, hogy a sértettek fizessenek be egy bankszámlára 120 ezer és 800 ezer forint közötti összeget, de az átutalás után eltűnt. Hatodik áldozatát csak azért nem tudta megkárosítani, mert az egri férfinek gyanús lett az ajánlat és a befizetés helyett a feljelentés mellett döntött.
Egy markazi, egy felsőtárkányi, egy egri, egy novaji és egy hatvani férfit ért kár. A csaló valamennyiüket azzal az ajánlattal hívta fel, hogy 300, illetve 330 forintos áron szállít gázolajat, de csak nagyobb tételben. Az üzlet feltételéül szabta, hogy a vevők erőre fizessék be egy általa megadott bankszámlára a kialkudott árat.
Az egri rendőrkapitányság munkatársai végül Oroszlány közelében fogták el a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható 36 éves sárkeresztúri férfit.
A férfi kihallgatásakor beismerte a csalást, őrizetbe vették, és hat rendbeli csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított ellene büntetőeljárást az Egri Rendőrkapitányság, továbbá indítványozták előzetes letartóztatását.
A rendőrség vizsgálja azt is, hogy másokat is becsapott-e a férfi.