Maradt az elnök a Csongrád megyei Fideszben
Ismét Farkas Sándor országgyűlési képviselőt választották a Fidesz Csongrád megyei elnökévé.
Informálni kell a választókat arról, milyen szándékkal, milyen céllal hoztak meg egy-egy kormánydöntést, és ezek hogyan szolgálják majd a jövőnket. Ehhez a feladathoz az országgyűlési képviselők munkája még nagyon kevés, ezért fontos, hogy megfelelő módon tájékoztassák politikustársaikat, kollégáikat, barátaikat - hangsúlyozta Farkas Sándor.
A régi-új elnök - aki egyedüli jelölt volt a posztra - közölte: szeretné megőrizni a Fidesz Csongrád megyei politikájában az elmúlt évek során kialakult konszenzust, amely nyugodttá és kiegyensúlyozottá tette a munkát. Farkas Sándor tevékenységét hat területi alapon megválasztott alelnök - Lázár János, Nógrádi Zoltán, Mágori Józsefné, Bodó Imre, Vincze László és Kalmár Ferenc - segíti majd. Csongrád megyéből a Fidesz országos választmányába Havasi Katalint, a párt hódmezővásárhelyi elnökét és Bodó Imrét delegálták.