Hajrájához ért a miskolci villamosprojekt: egy hetük maradt a kivitelezőknek a munka befejezéséhez, iskolakezdésre újraindítanák ugyanis a villamosközlekedést. Szegeden hétvégén átadták a 4-es villamos vonalának felújított részét.
A miskolci Diósgyőri Gimnáziumig jár majd az 1-es villamos, a 2-es pedig végig a megszokott útvonalon, a Vasgyárig. Korábban a Malomszög utcától Diósgyőrig közlekedtek villamospótlók, szeptembertől azonban csak a középiskola környékén kialakított ideiglenes végállomástól a diósgyőri végállomásig lesz szükség villamospótlásra. Az említett szakaszon villamospótló autóbusszal lehet majd eljutni a diósgyőri városrészig, illetve tovább, Berekaljáig – írja a hétfői Észak-Magyarország.
Szegeden szombaton adták át a 4-es villamos vonalának felújított részét. A tarjáni végállomás és a belvárosi Anna-kút közötti szakaszt 2,3 milliárd forintért hozták rendbe, a fejlesztés a hároméves, 30 milliárdos összköltségvetésű tömegközlekedési nagyprojekt része – olvasható a delmagyar.hu-n.
A felújítás hat hónap alatt, határidőre készült el. A rekonstrukció részeként megújultak a közművek és a megállók.
Az új peronok akadálymentesek, emellett rámpák és úgynevezett taktilis sávok segítik a közlekedést. A megállók szintjét a villamosokhoz emelték, hogy kényelmesen lehessen le- és felszállni. Újjáépült négy kitérő, kicseréltek 5452 méter villamosvágányt és felsővezetéket.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.