Itthon hvg.hu 2011. augusztus. 20. 10:26

Hende szerint Szent István rendet hagyott örökségül

Hatvanegy honvédtisztet avattak fel Budapesten augusztus 20-án. Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott előzőleg beszédet. Schmitt Pál is részt vett az ünnepségen.

„Nagy esemény gyűjtött össze minket ide a Hősök terére” – kezdte beszédét augusztus 20-án a honvédelmi miniszter, Hende Csaba. Hatvanegy ifjú honvédtiszt egész életében azért fog dolgozni és ha kell harcolni, hogy éljen, élhessen a haza. Itt állunk mellettük, hogy segítői és szurkolói lehessünk ennek a nagy elhatározásnak – folytatta beszédét.

„Rendet hagyott örökségül az elkövetkező századoknak” – mondta Szent Istvánra utalva Hende Csaba honvédelmi miniszter.

MTI / Szigetváry Zsolt

A mai katonákról szólva a miniszter elmondta, hogy egy esztendő leforgása alatt négyen afganisztáni szolgálatuk teljesítése közben hősi halált haltak. Ezután a hazai természeti és környezeti katasztrófák elhárításában résztvevő honvédeket dicsérte Hende. A vörösiszap-katasztrófára és az árvizekre is utalt a tárca vezetője.

„Magyarország megújul, együtt az egész ország” – tette hozzá. Ebben a hatalmas munkában rájuk a honvédelem megújítása jutott – Hende szerint. Az előző két kormány öröksége ellenére hatalmas lépéseket tettünk előre – fejtegette a miniszter.

„Felállítottuk a honvéd koronaőrséget”, amely „őrzi az ország területi épségét és a nemzet egységét jelképező Szent Koronát” – említette az eredmények között Hende.

Új életpálya-modellen kiszámítható karriert futhatnak be – mondta Hende a tisztavatásra váró honvédtiszt-jelölteknek. Rendkívül szűkös költségvetési körülmények között a magyar hadiipar újjáélesztése is fontos szerinte.

Hívom Önöket együtt dolgozzunk tovább – folytatta, és végül a nemzet szeme fényének nevezte a honvédséget.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.