2011. augusztus. 16. 17:52 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 16. 18:30 Itthon

Többmilliós kár keletkezett a homokszentgyörgyi tűzben

Körülbelül hatmillió forint kár keletkezett Somogy megyében a Homokszentgyörgy külterületén lévő Józsefmajorban, ahol több ezer szalmabála égett. A tüzet valószínűleg villámcsapás okozta.

A kettes, kiemelt fokozatú tűzhöz hajnalban riasztották a barcsi, nagyatádi, szigetvári tűzoltókat, akik öt tűzoltógépjárművel vonultak ki a helyszínre. Három szalmakazal kapott lángra, egy-egy kazalban 1000-1300 bála volt – közölte a Somogy megyei katasztrófavédelem kedd délután.

A tűz oltásához a tulajdonos lajtos kocsikat és homlokrakodót biztosított, majd intézkedett arról, hogy az épen maradt 5 kazalnyi szalmát erőgépekkel elszállítsák a tűz közeléből.

A tűz miatt keletkezett kár értéke nagyjából hatmillió forint, míg a megmentett kazlak értéke hozzávetőleg 20 millió forint.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?