Itthon hvg.hu 2011. augusztus. 02. 16:09

Előállították az Újpest FC tulajdonosát

A rendőrség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás és más bűntettek gyanújával hallgatja ki Tolnai Sándort, az Újpest FC tulajdonosát - közölte a Nemzeti Sport kedden.

Az üzletembert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás és más bűntettek gyanújával hallgatják ki gyanúsítottként - írta a Nemzeti Sport a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivőjére, Kállai Gáborra hivatkozva, aki a lap szerint elmondta, hogy az Újpest FC tulajdonosát ma reggel állította elő a rendőrség. A kihallgatás kedden délután még folyamatban volt, és a Nemzeti Sport úgy tudja, az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően zárolhatják a gyanúsított számláit is.

Az Újpest Timár utcai sporttelepe
Stiller Ákos

A nyomozó ügyészség szóvivője a hírt megerősítette az Origónak is, és elmondta, hogy nem tudni, a kihallgatást követően előzetes letartóztatást kezdeményeznek-e Tolnai ellen, vagy szabadon engedik. "Az ilyen csalás esetében a büntetési alaptétel öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés" - mondta Kállai Gábor, hozzátéve, hogy mivel nem beidézésről volt szó, hanem a hatóság által kényszerrel történt az előállítás, valószínű, hogy felmerül az őrizetbe vétel lehetősége. A szóvivő hozzátette, hogy az ügy per pillanat nem érinti az üzletember újpesti futballban vállalt szerepét. "Nem sportmenedzselési, hanem más cégben való gazdasági tevékenysége miatt hallgatják ki" - mondta.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.