Itthon MTI 2011. augusztus. 02. 12:30

Elkezdik a balatonfenyvesi kikötő építését, különben elveszik az uniós pénz

Megkezdődött az előkészítő tereprendezés a Balaton egyik legnagyobb, 300 férőhelyes, egymilliárd forintba kerülő balatonfenyvesi kikötőjének beruházásához, amelynek megépítése több mint egy évtizednyi várakozás és előkészítés után év végén beindulhat - mondta a beruházó Előny Kft. egyik tulajdonosa.

Heves István, az Előny Kft. egyik tulajdonosa elmondta, a beruházás megindításánál a legnagyobb problémát az jelenti, hogy turisztikai beruházáshoz csaknem lehetetlen hitelt szerezni a bankoktól. Ennek ellenére nem várhatnak tovább az építkezés megkezdésével, hiszen ha legkésőbb jövő év elején nem kezdik el, elvész a 2008 tavaszán elnyert, 100 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatás - tette hozzá.

Mint mondta, az időközben karcsúsodott tervek megvalósításához szükséges 1 milliárd forintnyi forrást csak részben fedeznék a ma már dupla garanciát igénylő banki hitelből, vagy kockázati tőkéből, a hiányzó összeget a kikötői férőhelyekre előre megkötött szerződések, bérleti díjak biztosítanák.

A beruházó társaság három magyar magánszemély tulajdonában lévő projektcég, amely hat évnyi előkészítés után 2006 elején kezdte meg az engedélyek beszerzését egy korszerű kikötő, majd egy kétmilliárd forint ráfordítást igénylő négycsillagos szálloda, wellness és konferenciaközpont megépítésére.

Heves István szerint ma is csak részben kiaknázottak a Balaton vitorlásturizmus számára nyújtott lehetőségei, a kikötői ellátottság szempontjából pedig fehér foltnak számít a tó délnyugati része, ezért nem lehet kétséges, hogy van és lesz kereslet a balatonfenyvesi férőhelyek iránt.

A tervek szerint 30-40 helyet biztosítanak majd a helyi vitorlásélet támogatására, a többit pedig elsősorban magyar vitorlázóknak kívánják értékesíteni. Ha nem lesz rá elég fizetőképes belföldi kereslet, csak akkor adják bérbe a megmaradt helyeket a jelenleg legnagyobb érdeklődés mutató skandináv, illetve lengyel charterező cégeknek - mondta az ügyvezető. Amennyiben a kikötőépítés gazdaságossága beigazolódik, és az idegenforgalom visszaáll legalább a 2008-as év szintjére, akkor vág bele az Előny Kft. a projekt második ütemének, a 150 férőhelyes szálloda, wellness- és konferenciaközpont megépítésébe.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.