2011. július. 27. 12:58 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 27. 13:00 Itthon

Heten vannak előzetesben a szekszárdi emberkereskedők ügyében

Nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség a szekszárdi emberkereskedelmi ügy felderítésére. A családi alapon szerveződő bűnszervezetnek hét tagja van előzetes letartóztatásban. Az egész ország területéről "gyűjtötték" a nőket, több százezer forintért adták-vették és prostitúcióra kényszerítették őket.

Július 20-án a Terrorelhárító Központtal közös akcióban a tolnai megyeszékhelyen hat, egy közeli nagyközségben pedig egy embert állítottak elő. A hét ember közül hatot emberkereskedelem, egyet egy másik – élet elleni - bűncselekmény miatt vittek be.

A rendőrség házkutatást tartott több helyszínen, azok során készpénzt, ékszereket, híradástechnikai eszközöket, valamint számlákat és feljegyzéseket foglaltak le. Az emberkereskedelmi ügynek németországi vonatkozása is van.

Egy Hódmezővásárhelyről, 2010 januárjában eltűnt nő vallomása nyomán jutottak el a szekszárdi családhoz, amelynek tagjait "kemény, de szakszerű" akció során fogta el a rendőrség, biztosítva azt, hogy "esélyük se legyen az ellenállásra" - közölte Máté Dezső, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Szekszárdon.

Az osztályvezető azt is közölte, hogy mivel bűnszervezetben elkövetett esetről van szó, azt kiemelt ügyként kezelik, külön nyomozócsoportot hoztak létre a felgöngyölítésére. Azt, hogy eddig hány sértett van, a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el.

Azt viszont elmondta, hogy a nőknek a tettesek munkát ígértek. Később kényszerrel vitték őket Németországba, ott rendszeresen verték, Magyarországon élő rokonaikkal zsarolták őket, a bevételt elvették tőlük, és több százezer forintos áron adták-vették őket.

A rendőrség ismerte a gyanúsítottakat, akik többször voltak büntetve, és folyamatban is van ellenük eljárás. Sikkasztás, csalás, lopás, okirat-hamisítás, kitartottság – sorolta az ezredes a család tagjainak bűnlajstromát.

Hozzátette, hogy egy szekszárdi férfi Németországban, hat pedig Magyarországon van előzetes letartóztatásban.

A gyanúsítottak nem tettek beismerő vallomást. A rendőrség további gyanúsítottakra és sértettekre számít az ügyben.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.