Nyelvoktatás: megtörheti a francia és a spanyol az angol uralmát
A nyolcosztályos gimnáziumokban legalább három idegen nyelvet kellene tanítani, és az angol egyeduralmát megtörheti a francia valamint a spanyol – egyebek mellett ez áll az oktatási államtitkárság készülő nyelvoktatási stratégiájában az Origo információi szerint. A tervezet hamarosan a kormány elé kerül, és abban írnák elő azt is, hogy kötelező lenne a nyelvvizsga az egyetemi és főiskolai felvételihez.
A nulladik évfolyamnak is nevezett nyelvi előkészítő osztályok megszüntetését is tartalmazza a nyelvoktatási stratégia tervezete, amelyet az oktatási államtitkárság néhány hét múlva a kormány elé terjeszt - tudta meg az Origo. Egy, a dokumentumot véleményezésre megkapó forrás azt mondta, azért törölné el a nyelvi előkészítő osztályokat a kormány, mert a stratégia készítői szerint "a 2004-ben indult program nem váltotta be a reményeket".
A stratégia tervezetének kidolgozásában részt vevő források az Origónak azt mondták, a stratégia meghatározza majd azt is, hogy iskolatípusonként hány idegen nyelv oktatása lesz kötelező. Szerintük minden középiskolában minimum két idegen nyelv tanítása kötelező lesz, de a nyolcosztályos gimnáziumokban legalább három idegen nyelvet kell majd tanítani.
Az oktatási államtitkárság kedden közölte, hogy a jövőben a tervek szerint csak nyelvvizsga birtokában jelentkezhetnek főiskolára vagy egyetemre a diákok; az iskolai képzés keretei között megszerezhetnék a nyelvvizsga-bizonyítványt is.