2011. július. 25. 09:13 dehir.hu Utolsó frissítés: 2011. július. 25. 09:51 Itthon

Csak akkor jönne néhány busz Debrecenben, ha hívnák

Az igényalapú közlekedési rendszer bevezetésének lehetőségét vizsgálja a DKV Debrecenben. Lehet, hogy az alacsony kihasználtságú vonalakon csak akkor menne a busz, ha előre jelezték az utazási szándékot.

Az igényalapú közlekedés lényege, hogy az utasoknak telefonon, interneten keresztül vagy e-mailben kellene jelezniük utazási szándékukat. Ez nem új találmány, a világ számos városában bevezették már a kisforgalmú járatokon, itthon Nyíregyházán is alkalmazzák.

A megvalósításának különböző formái lehetnek, lehet rögzített az útvonal és rugalmas a menetrend, de lehet az útvonal is rugalmas. Takarékossági okokból az is elképzelhető, hogy a DKV buszai, bizonyos vonalakon az utolsó három-négy megállóig már nem mennének el, ha oda vagy onnan nem közlekedne senki.

Egy ide kapcsolódó, augusztus elejére elkészülő tanulmány alapján a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. vezetősége a cég szakembereivel és a fenntartóval való egyeztetés után dönt arról, hogy mely járatokon vezeti be az igényalapú közlekedési rendszert. A bevezetést egy három hónapos tesztidőszak követi majd, mely után összegzik a tapasztalatokat, s ha az utasok is elégedettek lesznek az új rendszerrel, és valóban megtakarítást hoz a változtatás, véglegesítik azt - olvasható a dehir.hu-n.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.