Itthon Magyar Hírlap 2011. július. 22. 07:40

Az uniós pénzeket is elbukhatja a Zeneakadémia

Önhibáján kívüli okok miatt késik a Zeneakadémia felújítása Bányai Miklós miniszteri megbízott szerint, Batta András, az egyetem rektora szerint viszont a Wesselényi utcai új épületbe a tervek szerint heteken belül beköltözhet az intézmény.

Aggodalomra ad okot a Zeneakadémia felújításának csúszása Bányai Miklós miniszteri megbízott szerint, akinek feladata a projekt és az intézmény nehéz anyagi helyzetének kezelése. Szerinte az intézménynek nem felróható okokból történt a jelentős késedelem, a projekt elindításától kezdve a hagyományos bürokrácia és hivatali útvonalak okozták a csúszást: „A tavasszal elvégzett minisztériumi belső vizsgálat megállapította, hogy 2007 óta mintegy 430 napos késésben van a beruházás, ám a Zeneakadémia mindvégig helyesen járt el” – mondta.

Batta András rektor elmondása szerint bár a Wesselényi utca 52. számú ház, a Zeneakadémia új épületének felújítása és átépítése a befejezéshez közeledik, a tervek szerint szeptember 12-én már itt tartanák az évnyitót, a Liszt Ferenc téri épület teljes rekonstrukciója esetében az elhúzódó közbeszerzési eljárás nehezíti a helyzetet, de a rektor elmondta, remélhetőleg nemsokára szerződést köthetnek a kiválasztott kivitelezővel.

A csúszások miatt jelenleg mintegy 300 millió forintos hiány van az intézmény költségvetésébe, a miniszteri megbízott elmondása szerint az épület átadása több mint egy évet késik, így mintegy havi tízmillió forint többletkiadást jelent az ideiglenes irodák bérlése, a Liszt Ferenc téri épület bérbeadásából származó bevétel kiesése pedig körülbelül évente 190 millió forinttól fosztja meg az intézményt.

A Zeneakadémia nehézségeinek másik oka a már ismert, 228 millió forintos zárolás, amelyet a fenntartó Nemzeti Erőforrás Minisztérium rendelt el az év elején. Az eddigi három év alatt felgyűlt, és a még a jövő év végéig várható összes negatívum mintegy 700 millió forintra tehető. „Ezért szigorú gazdálkodással, esetleg ingatlanok értékesítésével, egyéb bevételi források keresésével – például bérbeadásokkal – igyekszünk ezt ellensúlyozni, reméljük, legalább a 300 milliós szinten sikerül tartani a hiányt” – mondta.

A közbeszerzés csúszása és a pénzügyi nehézségek miatt azonban gondok lehetnek a projektre kapott uniós pénzekkel is: az uniós támogatás igénybevételének határideje jelenleg 2012. november 30., ám egybehangzó vélemény szerint még van lehetőség néhány hónapos csúszásra, amire minden bizonnyal szükség is lesz: némi további késéssel is számolva 2013 első fél évére készülhet el a Liszt Ferenc téri épület rekonstrukciója.

További részleteket a Magyar Hírlap oldalán olvashat.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.