Itthon Klubrádió 2011. július. 22. 08:25

Már augusztusban utcára vonulnak a szakszervezetek

Nem várják meg a szeptembert, már augusztus 20-a után demonstrálni akarnak a Munka törvénykönyvének tervezete ellen a szakszervezetek - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke a Klubrádió reggeli műsorában.

Borsik János a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta, már tárgyalt más szakszervezeti konföderáció vezetőivel, hogy minél több embert tudjanak megmozgatni.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke emlékeztetett, hogy már azzal is intézményesített keresetcsökkentést hajtott végre a Munka törvénykönyvének módosításával a kormány, hogy a túlóráért nem köteles bért adni a munkáltató. A mostani tervek szerint pedig megkönnyítik az elbocsátást és jelentősen megváltoztatják a munka feltételeit.

A Munka törvénykönyvében szerepelne az is, hogy kormányrendeletben határozza meg a minimálbért, emellett megszüntetné a szakszervezeti tisztségviselők kiemelt jogvédelmét is - mondta Borsik János. A tervezet szerint változna a szabadság kiadása, így a jövőben a minimum 10 munkanapnyi egybefüggő szabadság kiadásától megállapodással el lehetne térni. Elképesztőnek tartják, hogy megszűnne a vétójog, vagyis a munkáltatói intézkedések ellen a jövőben nem emelhetne kifogást a munkavállaló.

MTI - Mohai Balázs
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.