Itthon MTI 2011. július. 21. 14:52

MSZP: "a parlamentben nem istenek ülnek"

Az MSZP úgy véli, mivel alkalmazhatatlan, máris elbukott az új egyházi törvény, amelyet Schmitt Pál köztársasági elnök a szocialisták véleménye szerint olvasatlanul írt alá. Az ellenzéki párt ezért azt szeretné, ha a jogszabályt a parlament az őszi ülésszak elején "kijavítaná".

Kádár Mónika

A szocialista politikus kifejtette: az egyházügyi törvény - amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg - több ellentmondást tartalmaz, ezek közül csak az egyik, hogy a kormánytöbbség deklarált szándékával ellentétben az egyházi nyilvántartásba vételi kérelemhez továbbra is csatolni kell a vallási közösség ezer tagjának aláírását, ezt a rendelkezést ugyanis nem törölték a törvényből annak zárószavazást megelőző gyökeres módosításakor.

Az MSZP múlt pénteken arra szólította fel Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy kérje az államfőt: küldje vissza az Országgyűlésnek az új egyházi törvényt, hogy az abban lévő "aknákat hatástalaníthassa" a Ház. A szocialisták ezt arra utalva közölték, hogy a jogszabályban a legalább ezer tag meglétére vonatkozó kritériumot az alkotmányügyi bizottság zárószavazás előtti módosító javaslata kivette abból a felsorolásból, amely rögzíti, mely esetekben nyújtható be az egyházi nyilvántartásba vételi kérelem. Az ahhoz csatolandó iratok között ugyanakkor továbbra is előírásként szerepel a "legalább ezer természetes személy tag nevét, magyarországi lakóhelyét, aláírását tartalmazó aláírási ív".

Nyakó István szerint azonban ez csak egy a törvény ellentmondásai közül. Elmondta, hogy a jogszabály legtöbb rendelkezése 2012. január 1-jén lép hatályba, ám egyes paragrafusai már a kihirdetést követő naptól érvényesek. Eszerint a kormány a törvény hatálybalépéséig a közcélú tevékenységet végző egyházakkal megkötött megállapodásokat áttekinti és szükség szerint új megállapodásokat kezdeményez; illetve az e törvény alapján egyháznak nem minősülő - közfeladatot ellátó - szervezetekkel a megállapodásokat legkésőbb 2011. december 31-ig megkötheti. Az MSZP-s képviselő ugyanakkor aláhúzta: ellentmondás, hogy a törvény vonatkozó rendelkezései - vagyis hogy mely vallási közösségek számítanak egyháznak - csak jövő évtől hatályosak.

Az MSZP-s képviselő elmondta, írásbeli kérdéssel fordult Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, azt tudakolva, hogy eddig mely, a törvényben nem szereplő vallási közösségeket kereste fel a megállapodás érdekében. Kitért arra, hogy a törvény 2011. december 31-ig ad lehetőséget az egyházi státusz megszerzésére, az ehhez szükséges feltételeket azonban csak jövő év január 1-jétől lépteti életbe. "Erre mondta Semjén Zsolt, hogy kodifikációs remekmű született" - fogalmazott Nyakó István, megjegyezve: a törvény hatálybalépése után csak a benne foglalt szabályoknak megfelelő egyháznak nyújtható egyházi célú költségvetési támogatás.

Emlékeztetett: pártja a kodifikációs hibáktól függetlenül is ellenezte a törvényt, amiért az véleményük szerint megsérti azt a követelményt, hogy az államnak egyenlő távolságot kell tartania a vallási közösségektől, és tizennégyet kiemel közülük. Kifogásolta azt is, hogy a jogszabály feladja a világnézetileg semleges oktatás elvét, amikor olyan településeknek is lehetővé teszi, hogy iskolájukat átadják valamely egyháznak, ahol nincs másik oktatási intézmény. Mint mondta, e törvény alapján lehetőség nyílik a fenntartó egyházétól eltérő hitelveket valló vagy ateista dolgozók elbocsátására, illetve erre hivatkozva gyerekek felvétele is megtagadható.

Bírálta azt is, hogy a törvény értelmében az egyházzá nyilvánításról a parlament kétharmados többséggel dönthet, szerinte ezzel a mindenkori politikai széljárásnak szolgáltatták ki a vallási közösségeket. A szocialista politikus közölte: azt fogja kérni a frakciótól, hogy az egyházi nyilvántartásba vételre vonatkozó kérelmek elbírálásáról szóló parlamenti döntésekben az MSZP ne vegyen részt, ez ugyanis nem a képviselők hatásköre, "a parlamentben nem istenek ülnek". Hozzátette: céljuk az, hogy amint lehetőségük lesz rá, ezt a feladatot ismét a bíróságra bízzák.

A parlament múlt keddre virradó éjszaka fogadta el a KDNP-s politikusok jegyezte, ám a szavazás előtt néhány órával az alkotmányügyi bizottság által - a Fidesz-frakció javaslatára - alapvetően átírt, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló jogszabályt, amellyel tizennégy egyházat és vallásfelekezetet ismert el az Országgyűlés.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.