Itthon MTI 2011. július. 21. 12:59

Akadt baj a nyári táborokkal: konyhákat is bezártak

Konyhát is bezártak a gyermek- és ifjúsági táborok nyári élelmiszerbiztonsági ellenőrzésének első szakaszában, amelynek során három tábor tevékenységét korlátozták, s például a hűtőkapacitás növelésére utasították a szervezőket.

Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a fővárosi állatkertben újságíróknak elmondta, a július 4-én kezdődött vizsgálat idején  242 esetben 227 ifjúsági és gyerektábort ellenőriztek. A táborok összesen 13559 gyerek étkezését biztosították.

Az államtitkár elmondta: a helyszíni szemlék tapasztalata alapvetően kedvező volt. A vizsgált helyek 71 százaléka - azaz 162 tábor - megfelelően, biztonságosan működött. A szakemberek 46 létesítményben tártak fel a kisebb, de kijavítható hibákat, amelyek mellett a táborok még biztonságosan üzemeltethetők.

HVG

A táborok 8 százalékánál - 19 helyen - tapasztaltak az ellenőrök olyan hibákat, amelyek hatósági intézkedést tettek szükségessé a biztonságos működtetés érdekében. Az eseményt azért tartották az állatkertben, mert az itt működő gyerektábort is ellenőrizték a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) munkatársai. Kardeván Endre közölte: az ellenőrök 36 esetben alkalmaztak szankcióként figyelmeztetést, 2 esetben pedig helyszíni bírságot. A bírság összege 1,3 millió forint volt.

Az államtitkár külön is szólt arról a három esetről, ahol a tábor tevékenyégének korlátozására volt szükség. Borsod-Abaúj- Zemplén megyében, az egyik táborban a hűtőkapacitás nem volt megfelelő. Egy Pest megyei táborban pedig egy volt családi ház fürdőszobáját használták tároló konyhaként.

A közvélemény leginkább a balatonalmádi esetet ismeri: itt a káptalanfüredi tábor konyhájának működését élelmiszer eredetű megbetegedés gyanúja miatt kellett felfüggeszteni július elején. Innen 44 fiatalt kellett kórházba szállítani. A fertőzést - a tömeges ételmérgezést - a gyanú szerint calici vírus okozta.

Hirdetés