Itthon MTI 2011. július. 21. 12:11

Sok helyen még mindig nincs áram a vihar után

A több mint egy napja folyó megfeszített munka ellenére 1300 fogyasztónál még nem tudták helyreállítani az áramszolgáltatást az EDF Démász Zrt. szakemberei a szerdai vihar után.

Csütörtök délelőtt 11 órakor még 44 településen volt ellátatlan fogyasztó, s három helyen - Kiskunfélegyházán, Ópusztaszeren, Nagykőrösön - száznál is több ügyfelet érintett az áramkimaradás - közölte Tóth József, az EDF Démász Partner Kft. ügyvezetője.

Kidőlt fa Szolnokon
MTI / Mészáros János

Az ország középső részén szerda reggel a vihar miatt kidőlt fák jelentősen megrongálták a társaság villamosenergia-hálózatát. Az időjárás 85 településen összesen 70 ezer fogyasztónál okozott áramkimaradást. Az intenzív vihar okozta károk helyreállítása szerdán egész nap és egész éjszaka tartott.

A hálózatban keletkezett hibák felderítésében részt vettek a tűzoltóság, a katasztrófavédelem szakemberei, valamint az áramkimaradás által tartósan érintett települések polgármesterei, lakosai. Az üzemzavarok elhárításába a cég valamennyi szakembere és sok külső vállalkozó is bekapcsolódott. Az energetikai társaság több helyen saját és kölcsönzött aggregátorok segítségével biztosítja az áramszolgáltatást.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?