Itthon MTI 2011. július. 13. 12:52

Fővárosi Közgyűlés: nyílt ülésen tárgyalják az Alstrom-megállapodást

A metrókocsikkal kapcsolatos megállapodás tervezetéről, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság többlettámogatásáról, illetve a főváros új hajléktalan-ellátási koncepciójáról dönt egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén.

A főváros minden vitás kérdésben megállapodott az Alstommal a metrókocsik ügyében. A megállapodás tervezetét Tarlós István főpolgármester kérésére nyílt ülésen tárgyalja a testület, miután a Főpolgármesteri Hivatal jogászai megállapították, hogy a dokumentum nem érint olyan pontokat, amelyeket a közbeszerzési törvény szerint zárt ülésen kellene megtárgyalni.

Csaknem 167 millió forint többletforrást kaphat működőképességének megőrzésére a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság, ha a képviselők elfogadják az erről szóló javaslatot. Tarlós István javaslata szerint a többletforrás a második és harmadik negyedévben várható forráshiányt részben pótolja, megakadályozza a 60 napnál túli tartozásállomány keletkezését, illetve fedezetet nyújt a rendkívüli események kapcsán felmerülő kiadásokra.

A képviselők szavaznak a hajléktalanok egészségügyi ellátásával, foglalkoztatásával, illetve lakhatásával kapcsolatos teendőkről, illetve a "Közterület helyett emberibb körülmények" elnevezésű hajléktalanellátási koncepcióról is. Szentes Tamás egészségügyért és szociális területért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztésében egyebek között az olvasható: a hajléktalanellátáshoz kapcsolódó célok megvalósításához nélkülözhetetlen a fővárosi ellátórendszer más területeinek - köztük az egészségügy és a gyermekvédelem - aktív részvétele.

MTI / Koszticsák Szilárd
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.