2011. június. 30. 20:24 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 30. 20:18 Itthon

Az LMP az oktatáfinanszírozás megváltoztatását sürgeti

Az LMP szerint meg kell változtatni az oktatásfinanszírozás rendszerét, hogy a települések ne kényszerüljenek az iskoláik egyházi fenntartásba adására a kiegészítő normatíva érdekében.

Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint "a világi oktatást választók másodrangú állampolgárokká válhatnak" azáltal, hogy kevesebb normatív támogatást kapnak utánuk az iskolafenntartók. 

A képviselő közleményében arra is kitért: alkotmányellenes helyzet áll elő, ha egy település az egyetlen iskoláját adja át egy egyháznak, hiszen nem érvényesül a világnézetileg semleges oktatás. Hozzátette: országszerte számos konfliktus adódott abból, hogy egyes településvezetők a szülők megosztottsága ellenére is átadják az iskolát. Az LMP által májusban kezdeményezett Nemzeti Iskolamentő Alap rövid távon megoldást nyújtott volna a problémára, hosszú távon azonban az egész oktatásfinanszírozás rendszerét meg kell változtatni, véget vetve az önkormányzati iskolák, a világi oktatást választó szülők, diákok, pedagógusok diszkriminációjának - olvasható a kommünikében. 

Osztálykán Ágnes bírálta, hogy az állam eddig nem tudta, "de most már talán nem is akarja biztosítani a világnézeti semlegességet és lelkiismeretei szabadságot". Álláspontja szerint, ha finanszírozási okokból adják át a helyhatóságok a iskoláikat, akkor súlyosan sérül az önkormányzati autonómia, és nem érvényesül a helyi közösségek akarata. Az LMP szerint további probléma, hogy "az egyházi iskolákra alapesetben nem vonatkozik az úgynevezett 66-os paragrafus, amely a hátrányos helyzetű gyerekek esélyegyenlőségét biztosítja."

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?