2011. június. 06. 18:48 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 06. 18:49 Itthon

Szörnyethalt az égő lakásából kiugró nő: kisebb lakásba költöztették volna

Tartozás miatt egy kisebb cserelakásba költöztette volna az önkormányzat azt a nőt, aki hatodik emeleti égő lakásából kiugorva szörnyethalt hétfő reggel Budapest XV. kerületében.

A kerület alpolgármestere az MTI-vel azt közölte, hogy az érintett már két hónapja tudott az önkormányzat szándékáról, s nem merült fel semmilyen probléma. Vizér Klára elmondta: az idős nő félmilliós tartozást halmozott fel, emiatt április elején elrendelték a kilakoltatását, ennek napját akkor valóban erre a hétfőre tűzték ki. A határozatot azonban április 5-én felfüggesztették és felajánlották a lakónak, hogy egy kisebb területű, alacsonyabb rezsijű lakásba költöztetik Pestújhelyen. Erről a nő két hónapja tudott, a múlt héten is bent járt az önkormányzatnál, ahol megbeszélték, mikor és hová költöztetik majd.

Az alpolgármester azt mondta, ekkor nem volt semmi probléma, nem tudja, azóta mi történhetett. Az önkormányzat nagyon sajnálja az esetet - tette hozzá Vizér Klára. Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője hétfő reggel tájékoztatta az MTI-t arról, hogy hatodik emeleti égő lakásából kiugrott és szörnyethalt egy idős nő a XV. kerületi Zsókavár utcában. A lángokat sikerült megfékezni, így nem terjedtek tovább. A házból tíz embert kellett kimenekíteni, közülük senki nem sérült meg.

Áprilisban, szintén a fővárosban, a IV. kerületi Berda József utcában egy férfi gyújtotta fel magát, majd ugrott ki az ablakon, mert ki akarták lakoltatni. A férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett; az oltásban részt vevő három rendőrt füstmérgezéssel szállították kórházba.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.