Veszélyes növényvédő szereket loptak
Az ellopott rovarölő szer az emberi bőrrel érintkezve vagy a szervezetbe kerülve veszélyes lehet.
Több mint öt és fél millió forint értékű rovarölő szert és gyomirtót lopták el ismeretlen tettesek a Fejér megyei Válon egy mezőgazdasági vállalkozás telephelyéről; a rovarölő szer az emberi bőrrel érintkezve vagy a szervezetbe kerülve veszélyes lehet - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
A telephelyen tárolt növényvédő szerek a bejelentő szerint a múlt pénteken még megvoltak, keddre virradóra azonban már nem találták őket. A tettes az őrzött telephely hátsó frontján ment be, kibontotta, majd távozása után visszadrótozta a drótkerítést - mondta el R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tájékoztatása szerint a raktárból 32 csomag ProNik elnevezésű, szilárd halmazállapotú gyomirtó és 60 liter Karate Zeon rovarölő szer tűnt el. Az előbbi emberre nem veszélyes, az utóbbi azonban az lehet.
A rendőrség kéri a gazdákat, hogy a kiszállítástól a felhasználásig gondoskodjanak az alkalmatlan kézbe kerülve veszélyes növényvédő szerek őrzéséről. Félő ugyanis, hogy a drága, különleges felhasználói engedélyhez kötött szerek megfelelő tudás nélküli felhasználása kárt tesz emberben, állatban, környezetben.