2011. május. 06. 11:03 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 06. 10:58 Itthon

Hiába húztak kesztyűt a betorok, elkapták őket

Feltehetően bűnügyi regényekből képezték ki magukat, azok a fiatalok, akik bűncselekményük elkövetésekor borsot szórtak és kesztyűt is húztak a nyomok eltüntetése érdekében. Mindezzel azonban semmire sem mentek, mert a rendőrök elfogták őket – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nem rég betörtek a tiszacsermelyi postára, ám a tettesek a riasztó megszólalása miatt semmit sem tudtak elvinni. A riasztást követően a helyszínre érkező sátoraljaújhelyi rendőrök a nyomok rögzítése közben arra lettek figyelmesek, hogy az elkövetők borsot szórtak a betört ablak párkányára, illetve kesztyűt használtak.

A nyomozás során a rendőrök számára két helyi fiatal vált gyanússá. A fiatalkorú tettesek beismerő vallomást tettek, a rendőrök pedig megtalálták és lefoglalták azt a vasrudat is, amit a fiatalok a betöréshez használtak. velük szemben a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság dolog elleni erőszakkal szabálysértési értékre elkövetett lopás kísérlete miatt indított eljárást.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.