Itthon MTI 2011. április. 15. 09:07

Teljes útzár, halálos autóbaleset Csongrádban

Halálos baleset történt péntek reggel Szeged-Kiskundorozsma és Zsombó között; két autó ütközött össze; az utat lezárták - közölte a rendőrség.

Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: egy autós Zsombó irányába haladt, amikor egy felrepülő fácán miatt félrerántotta a kormányt. Átsodródott az út menetirány szerinti bal oldalára, és összeütközött egy másik autóval, amelyben négyen utaztak. Utóbbi jármű sofőrje a balesetben életét vesztette. Egyik utasát a tűzoltók szabadították ki, csakúgy, mint a balesetet okozó sofőrt.

MTI Fotó: Donka Ferenc

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.