2011. április. 10. 13:15 MTI Utolsó frissítés: 2011. április. 10. 13:21 Itthon

MSZP: az új alkotmány nem oldja meg a problémákat

Az MSZP szerint a fiatalok, a jövő generációi a készülő új alaptörvény vesztesei lesznek, az alkotmányozási folyamat célja pedig az, hogy elfedje a kormány "sikertelen gazdaságpolitikáját" és a soros uniós elnökség kudarcait.

Az ország problémai nem a jelenlegi alkotmányból fakadnak, így a Fidesz-KDNP alaptörvénye sem lesz képes megoldani őket - mondta Kunhalmi Ágnes a szocialisták elnökségi tagja vasárnap sajtótájékoztatón. Az alkotmányozás folyamatát színháznak nevezve kifejtette: a kabinet leplezni próbálja gazdaságpolitikai hibáit, a többi között azt, hogy a nemzetgazdasági miniszter bejelentette a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék végleges zárolásának szándékát. Szavai szerint a kabinet emellett az alkotmányozással fedné el a soros uniós elnökség kudarcait is. 

Az MSZP-s politikus szólt arról, hogy a kormánytöbbség az új alaptörvénnyel a jelenlegi állapotot akarja rögzíteni, és így a jövőt veszélyezteti. Példaként hozta az egykulcsos adórendszer és az állami nyugdíjrendszer "bebetonozását". Véleménye szerint az utóbbi az öngondoskodásról beszéli le a fiatalokat, akiket - mint mondta - aggodalommal tölthet el az is, hogy az új alaptörvény lehetőséget ad az abortusz korlátozására. Kifogásolta továbbá, hogy a kormánypártok megszüntetnék a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának önállóságát. Kunhalmi Ágnes szerint a jövőt veszélyezteti a tankötelezettség korhatárának - a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott - leszállítása és az állami finanszírozású felsőoktatási helyek számának várható csökkentése is. 

Az új alkotmány április 18-ára tervezett elfogadására utalva azt mondta: a kormányfőnek, a Fidesz-frakciónak és a köztársasági elnöknek egy hete van, hogy "visszaforduljon" arról az útról, amely a jövő feléléshez vezet.

Hirdetés