2011. március. 28. 19:53 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 28. 19:52 Itthon

Az Alkotmánybíróság elnöke Schmittnek is elmondta aggályait

A valamennyi törvényre kiterjedő utólagos alkotmányossági vizsgálat lehetősége a magyar alkotmányos rend lényegi biztosítéka, ezért annak korlátozását ideiglenesen sem indokolt fenntartani - hangsúlyozta az Alkotmánybíróság elnöke, amikor hétfőn találkozott Schmitt Pál államfővel a Sándor-palotában.

Az Alkotmánybíróság közleménye szerint hétfő délután a Sándor-palotában találkozott Schmitt Pál államfő és Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke. A találkozó témája a formálódó új alkotmány volt. 

Paczolay Péter ismertette az Alkotmánybíróságra vonatkozó tervezett szabályozással kapcsolatos, az Országgyűlésben is kifejtett álláspontját. Az Alkotmánybíróság elnöke ismét rámutatott arra, hogy a valamennyi törvényre kiterjedő utólagos alkotmányossági vizsgálat lehetősége a magyar alkotmányos rend lényegi biztosítéka, ezért annak korlátozását ideiglenesen sem indokolt fenntartani. 

Schmitt Pál kifejezte abbéli reményét, hogy az Alkotmánybíróság jogosítványai nem sérülnek, és az új alaptörvény generációkon keresztül szolgálja az emberek jogainak védelmét - olvasható a közleményben.

 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.