Itthon MTI 2011. március. 25. 13:06

Elítélték Keleti Györgyit

Kitartottság miatt mondta ki bűnösnek a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken Keleti Györgyit, Keleti György volt honvédelmi miniszter lányát. Az első fokon eljáró bíróság a nőt egy év, nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, három év próbaidőre felfüggesztve.

Eredetileg üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt emeltek vádat a nő ellen, de a tárgyalás során az ügyész módosította vádat és kérte a bíróságot, hogy kitartottság miatt is ítéljék el Keleti Györgyit.

A bíró az indoklásban elmondta: ha az üzletszerű kéjelgés elősegítése és a kitartottság bűncselekménye találkozik, akkor kitartottságot kell megállapítani. Kifejtette: megállapítható, hogy Keleti Györgyi 2006 novembere és 2008 januárja között "munkanaponként" 100-150 euró közötti összegeket kért és fogadott el Olaszországban dolgozó magyar prostituáltaktól.

Az azonban lényegtelen, hogy közben ő milyen tevékenységet végzett, azaz segített-e a lányoknak lakást találni, illetve hirdetéseket feladni, Keleti Györgyi tisztában volt azzal, hogy akiktől a pénzt elfogadja, üzletszerű kéjelgést folytatnak, ezzel pedig megvalósul a kitartottság tényállása.

MTI
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.