2011. március. 19. 14:55 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 19. 14:51 Itthon

Betörtek a gimnáziumba Székesfehérváron: nyomravezetői díjat tűztek ki

Az iskolába a hosszú hétvégén törtek be. Az intézmény szinte valamennyi helyiségének zárt ajtaját felfeszítették, és többi között műszaki cikkeket, készpénzt tulajdonítottak el. Aki tud segíteni az elkövetők megtalálásában, 200 ezer forintot kaphat.

Nettó 200 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki Fejér megye rendőrfőkapitánya a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumba betörő eddig ismeretlen tettesek kézre kerítéséért - közölte szombaton a rendőrség az MTI-vel.

Az iskolába a hosszú hétvégén törtek be. Az intézmény szinte valamennyi helyiségének zárt ajtaját felfeszítették, és többi között műszaki cikkeket, készpénzt tulajdonítottak el - mondta el Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A tettesek feltörték a diákok alagsori öltözőszekrényeit is, s azokban levő értékes holmit is elvitték. Az ügyben nyomozást folytató székesfehérvári rendőrkapitányság bűnügyi osztályán a tettesek mielőbbi kézre kerítéséért külön nyomozócsoport alakult  - tette hozzá.

Az MTI információja szerint a tettesek az értékek eltulajdonítása mellett megrongálták az iskola infrastruktúráját, vezetékeket téptek ki a falból, összességében mintegy egymillió forint kárt okoztak. A károk enyhítésére és az intézmény hagyományos programsorozata, a Vasvári Hét megtartási költségeire adománygyűjtő akciót indított a gimnázium diákönkormányzata. A Vasvári gimnázium számára gyűjtést kezdeményeztek Székesfehérvár másik patinás iskolája, a volt József Attila, mai nevén Ciszterci Szent István Gimnázium volt növendékei is.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.