2011. március. 18. 15:49 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 18. 15:44 Itthon

Csökkent az influenzások száma Szabolcsban

Huszonhat százalékkal csökkent az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma a múlt héten Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte Magyar Veronika, térségi megbízott tiszti főorvos pénteken.

A 100 ezer lakosra jutó megbetegedések száma 153 volt az előző heti 203-hoz képest. A területi arány a mátészalkai, csengeri, fehérgyarmati, nyírbátori kistérségi népegészségügyi intézet területén volt a legmagasabb.

A főorvos tájékoztatása szerint a 3-5 évesek között 38 százalékkal, a 6-9 évesek esetében pedig 21 százalékkal nőtt a megbetegedések aránya, a többi korcsoportban viszont csökkenést tapasztaltak a szakemberek. Az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek több mint 43 százaléka 15 éven aluli gyermek, a 15-34 éves fiatal felnőttek aránya pedig csaknem 30 százalék.

Az elmúlt héten tíz embert vettek fel influenzaszerű tünetek miatt kórházi kezelésre, közülük hárman intenzív ellátást, ketten pedig gépi lélegeztetést igényeltek. Három, influenzával összefüggésbe hozható haláleset történt a megyében: egy 19 éves, egy 30 éves és egy 57 éves nő halt meg. A három beteget az intenzív osztályon ápolták és géppel lélegeztették; mindhármuk szervezetében a H1N1 vírust mutatta ki a laboratóriumi vizsgálat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.