2011. március. 17. 16:45
Hírszerző/FH
Utolsó frissítés: 2011. március. 17. 16:37
Itthon
Pénzért lopatott el gyerekekkel kerékpárokat egy fiú
Gyerekekkel lopatott el kerékpárokat Sárbogárdon egy 17 éves helybeli fiú. Az ellopott biciklikért pénzt adott a 17, 15 és 12 éves társainak. A rendőrség elfogta őket, a 12 éves fiú a kora miatt tanúként szerepel az ügyben.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatása szerint utoljára egy 25 ezer forintos biciklit loptak el a tolvajok. A nyomozás közben jutottak el a négy tizenévesből álló csapathoz a rendőrök. Az eddigi adatok szerint az egyik 17 éves fiú volt az, aki rávette társait, hogy lopjanak neki bicikliket, amikért cserébe ő pénzt adott nekik. Az ellopott bringákat elrejtették, amiket aztán később ő szétszerelt, és az alkatrészeket másik kerékpárok összeszereléséhez felhasználta.
A rendőrök a nála tartott házkutatáskor egy melléképületben szétszerelt kerékpárokat, valamint biciklialkatrészeket találtak, köztük, vázakat, gumikat, üléseket, kormányokat, váltókat, csapágyakat és fékalkatrészeket. Ezek mindegyikét lefoglalták. Van olyan sértett, akinek a rendőrök már vissza is adták a kétkerekűjét.
A nyomozás eddigi adatai alapján a fiatalok vittek el bicikliket több nagyáruház, valamint az orvosi rendelő épülete elől is. A nyomozók vizsgálják, hogy az eddigi esetek mellett más bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e a társaság.