2011. február. 23. 09:40
FH/Hírszerző
Utolsó frissítés: 2011. február. 23. 09:43
Itthon
Esztergom: Tétényi feljelenti az előző városvezetést
Egy-két héten belül feljelentéseket tesz Esztergom polgármestere az előző városvezetés gazdálkodásának egyes ügyei miatt.
Tétényi Éva a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy még tart a feljelentések előkészítése, mert szeretnék a lehető legmegalapozottabban átadni ezeket a rendőrségnek, illetve bizonyos esetekben az ügyészségnek. Számára úgy tűnik, a legnagyobb ügy a Szent Miklós Alapot érintő eset, itt már csak néhány régebbi határozatot kell előkeresni. A Szent Miklós Alapot 5 éve hozta létre a város és akkor egy jó kezdeményezésnek tűnt. Minden Esztergomban született gyereknek - bizonyos további feltételek teljesülése esetén - félmillió forintot, illetve minden születésnapján 50-50 ezer forintot tett volna félre az önkormányzat, amíg a gyerek el nem végzi az iskoláit - Esztergomban. Ezután kapták volna meg a pénz az életkezdéshez az esztergomi fiatalok. A korábbi városvezetés azonban 2009-ben rövid lejáratú bankhitelt vett fel az alapban lévő összegre, működési finanszírozásra. A hitelt azután a város nem tudta visszafizetni, a bank pedig levette a pénzt. Az alap jelenleg üres, nincs mit adni a fiataloknak. A város az alap létrehozása óta vagyonkezelői szerződéseket kötött a szülőkkel erre az önként vállalt kötelezettségre, amit most nem tud teljesíteni - mondta Tétnyi Éva.
Ráadásul az alapba történő befizetések 2009-ben megszakadtak, de a szülőket levélben továbbra is úgy tájékoztatta az akkor Meggyes Tamás által vezetett város, hogy minden rendben van. Tétényi Éva szerint ez az eset több bűncselekmény gyanúját is felveti: a hűtlen kezelését és esetleg jó erkölcsbe ütköző bűncselekményről is szó lehet. Hiszen Meggyes Tamás a "gyermekbarát város" - ról szóló szlogenekkel kampányolta végig a választásokat, holott az alapba akkor már nem fizettek be semmit és ami addig összegyűlt, az is eltűnt. Az alap most üres - mondta Tétényi Éva.
Az ügyben készülő feljelentéshez már csak néhány határozatot kell előkeresni. Azt kell ugyanis még tisztázni, hogy az alapra felvett hitelről a képviselőtestület, vagy bizottság, vagy más határozott. Ebben az ügyben vélhetően ügyészségi feljelentés lesz, ez tűnik jelenleg az legnagyobb horderejű, az egész rendszert érintő ügynek - fogalmazott Tétényi Éva. Más ügyekben még szintén tart a feljelentések előkészítése, néhány héten belül eldőlhet, megfelelően megalapozottak-e, hogy a rendőrséghez benyújtsák ezeket.
Mint ismert, Esztergom gazdálkodása kapcsán számvevői jelentés készült. Eszerint Esztergom 2007-2010. közötti pénzügyi helyzete összességében jelentősen romlott a kötvénykibocsátások miatti eladósodás, és az önkormányzat fizetőképességének kedvezőtlen alakulása miatt. Az önkormányzat ellen november óta adósságrendezési eljárás folyik. A számvevők megállapítása szerint az önkormányzat saját bevételeinek évről-évre nagyobb hányadát kénytelen a korábban felvett kölcsönök törlesztésére fordítani, az adósságszolgálati ráta 2010-re elérte a 75 százalékot.