2011. február. 23. 18:19 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. február. 23. 18:02 Itthon

315 millióval verhette át naiv ügyfeleit az áltanácsadó

A gyanúsított 2007-től 2009 őszéig pénzügyi tanácsadónak adta ki magát és ügyfeleit 20-50 százalékos hozammal kecsegtetve százezreket vett át. Olyan befektető is akadt, aki 13 millió forintot adott a csalónak.

Vádemelési javaslattal lezárt a Nemzeti Nyomozó Iroda egy 315 milliós csalási ügyet. A Nemzeti Nyomozó Iroda szerdai közleménye szerint a férfi azt állította, hogy egy biztosítótársaság alkalmazottja, a pénzeket cége az ázsiai tőzsdén fekteti be. Rövid távon 20-50 százalék közötti hozamot és 100 százalékos tőkegaranciát ígért. A gyanúsított az átvett összegekről bevételi pénztárbizonylatot, illetve nyugtát adott, valamint a biztosítótársaság fejlécével ellátott, saját kezűleg kitöltött igazolást.

A nyomozás kiderítette, hogy az említett biztosító 2007-ben beolvadt egy másik cégbe, gyakorlatilag megszűnt. A férfi a csalást leplezendő 2007-ben, 2008-ban, valamint még 2009 elején is többeknek fizetett "hozamot", azok pedig ismerőseiknek, barátaiknak, kollégáiknak továbbajánlották a lehetőséget, a csaló végül 2009-ben eltűnt. A nyomozók kiderítették, hogy az ügynek 139 kárvallottja van, ők 200 ezertől 13 millió forint közötti összegeket "fektettek be", összesen 315 millió forintot.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.