Itthon hvg.hu 2011. február. 18. 09:33

„A médiatörvény már nem csak Magyarországról szól”

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője úgy nyilatkozott az InfoRádió Aréna című műsorénak, hogy vannak veszélyei a párt keddi parlamenti kivonulásának, de a társadalmi konszenzus kellene, hogy számítson, nem a matematikai többség.

„Akik azt állítják, hogy alkotmányozási kényszer van, azok arra szoktak hivatkozni, hogy az 1989-es fordulatnál nem volt legitim a grémium, amely megalkotta az új magyar jogállam szabályait. Ha az eredeti legitimációhiány miatt érzik, hogy most alkotmányozni kell, akkor nem kellene megismételni az eredeti hibát” - mondta Schiffer az InfoRádiónak.

Mindazonáltal a politikus elismerte, hogy vannak veszélyei annak, hogy pártja kedden kivonult az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat általános vitájáról, mert így az új alaptörvény szövegéből így kimaradhatnak olyan kérdések, amelyek számukra és szavazóik számára fontosak.

Schiffer szerint az LMP-nek kiemelten fontos az, hogy erős társadalmi konszenzus van-e az alaptörvény mögött, mert ezt nem lehet felcserélni egy matematikai többséggel. „Öt hét alatt akarnak tető alá hozni egy kodifikált törvényt. Ilyen erőltetett menetben kérdőíveket küldeni nem más, mint a kormányzati propaganda egy újabb húzása” – fogalmazott a kormány az állampolgárok számára készült 12 pontos kérdőívével kapcsolatban.

Schiffer és az LMP szerint jó a médiatörvény módosításainak iránya, de az ügy már túlmutat hazánkon. „Már nem csak Magyarországról van szó ebben a vitában. A magyar törvény kapcsán egyre több tagállam kezdte sürgetni, hogy legyen egy egységes európai médiaszabályozás.”

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.