2011. február. 18. 17:39 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 18. 17:25 Itthon

Egymilliárd forint a hiány Vas megye költségvetésében

Több mint egymilliárd forint, az előző évről áthúzódó hiánnyal számol Vas megye önkormányzata az idei költségvetésében, amelyet pénteki ülésén fogadott el a megyei közgyűlés.

A hiány legfőbb oka az önkormányzat bevételeinek, ezen belül is az illetékbevételeknek a drasztikus csökkenése - hangoztatta Kovács Ferenc (Fidesz), a Vas Megyei Közgyűlés elnöke. Közlése szerint a kiadások 70-80 százalékát a bérek és járulékok teszik ki, a leginkább a személyi kiadásokon tudnak spórolni, tehát meg kellett nézni, hogy az esetleges létszámcsökkentésre milyen lehetőség nyílik.

Az előzetes költségvetési koncepció 42 fős elbocsátást tartott szükségesnek a közalkalmazottak körében, de a létszámcsökkentést nyugdíjazásokkal nagyrészt sikerült megoldani, végül csak 18 közalkalmazottat mentettek fel, döntő többségüket még tavaly. Az önkormányzat az idén 11 milliárd 123 millió forintból gazdálkodhat, a kiadások 2011-ben már nem haladhatják meg a bevételeket, a működési hiány nem növekedhet tovább. A 2011-es költségvetésnek meg kell teremtenie annak az alapjait, hogy a felhalmozott 1 milliárd forintos hiányt évek alatt csökkenteni lehessen, majd azt meg tudják szüntetni.

A közgyűlés elnöke leszögezte: a hiánycél betartása nagyon feszített gazdálkodást vár el az önkormányzattól és annak minden egyes intézményétől. Kovács Ferenc szólt arról is, hogy a  vagyonhasznosításból, esetleges vagyonértékesítésből származó önkormányzati bevételeket 2011-ben elsősorban az önkormányzat forgóeszközhitelének csökkentésére kell fordítani.

Fejlesztési célokra, főként pályázati önrészre az önkormányzat által 2007-ben kibocsátott, 5 milliárd forint értékű kötvény eddig fel nem használt tőkerésze és annak 475 millió forintos hozama szolgálhat. Pályázati önrész biztosítására 1 milliárd 810 millió forintot szán az önkormányzati testület által pénteken 11 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadott költségvetési javaslat.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.