Újból bejelentik a melegfelvonulást a szervezők
A tárgyalások "konstruktív hangneme után" megdöbbenve értesültek a szervezők az elbírálási határidő lejártának másnapján, hogy a rendőrség megtiltotta a felvonulást.
Felszólította Budapest rendőrfőkapitányát a melegfelvonulás főszervezője, a Szivárvány Misszió Alapítvány, hogy vegye tudomásul a tüntetés ismételt bejelentését, és tartózkodjon a gyülekezési törvény önkényes értelmezésétől.
A Szivárvány Misszió Alapítvány, illetve több civil szervezet - a Dél-alföldi Meleg Baráti Kör, a Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület, a Háttér Társaság a Melegekért, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar LMBT Szövetség és a Szimpozion Egyesület az után juttatta el hétfőn közleményét az MTI-hez, hogy a rendőrség nem engedélyezte a június 18-ra tervezett idei felvonulásukat a forgalom aránytalan akadályoztatása miatt.
A közleményben azt írták: a rendőrség az útvonal egy részére korábban már tudomásul vette a felvonulást, a meghosszabbított útvonalat azonban megtiltotta. A rendezvényen a résztvevők a tervek szerint a Hősök terétől az Andrássy úton át az Alkotmány utca végéig vonultak volna. Mint közölték: a rendőrséggel folytatott tárgyalásokon a szervezők tudomásul vették, hogy a Kossuth térre az Országgyűlés Hivatala területfoglalási engedélyt kért és kapott, így a rendőrség javaslatára a felvonulás végpontját az Alkotmány utca és Kossuth tér torkolatához tették át a szervezők.
"A tárgyalások konstruktív hangneme után megdöbbenve értesültünk az elbírálási határidő lejártának másnapján, hogy a rendőrség megtiltotta a felvonulást" - tették hozzá. Különösen érthetetlen, hogy a hatóság a tiltásról szóló végzésben részletesen tárgyalja a forgalom akadályoztatását az Andrássy úton, miközben 2010 szeptemberében ez még nem okozott problémát - áll a közleményben. A rendőrség - bár ígért tájékoztatást az ügyben - hétfő késő estig ezt nem tette meg.
A melegfelvonulás betiltásával kapcsolatos hírre reagálva Schiffer András, az LMP frakcióvezetője közölte: pártja szerint az LMP szerint döbbenetes és elfogadhatatlan, hogy a rendőrség a kormányváltás dacára folytatja a Medgyessy-Gyurcsány-kormányok alatt tapasztalható, a "gyülekezési joggal kapcsolatos ámokfutását", és "mondvacsinált" okból próbálják a polgárok szabadságjogait korlátozni.
A Szema - Liberális Párt a leghatározottabban elítéli a melegfelvonulás betiltását, elutasítja annak hazug és alattomos indoklását, s követeli a döntés felülbírálását - közölte a párt az MTI-vel. Mint írták: a gyülekezési jog alapvető emberi jog, s éppen ezért a hatályos magyar alkotmány is védi. Az alkotmány előírásainak megfelelően a melegeknek is joguk van felvonulást tartani. Ezt a jogukat nem lehet "nevetséges indokokkal" megkérdőjelezni.
A közlekedés aránytalan sérelme olyan elfogadhatatlan "gumiparagrafus", amely mindenféle megmozdulás, felvonulás, tüntetés betiltását indokolhatja, s ezért ezt a paragrafust összeegyeztethetetlennek tartják a demokratikus alapjogokkal - fűzték hozzá.
Tavaly július 10-én tartották a meleg méltóság menete elnevezésű felvonulást. A Budapest Pride melegfesztivál záróeseményén mintegy ezren vettek részt (a szervezők szerint ezerötszázan). A menet a Hősök terétől indulva az Andrássy úton haladt, és a tervezettnél hamarabb, az Oktogon helyett a Csengery utcánál fordult meg, mert az Oktogonnál ellentüntetők gyülekeztek, akik gyalázták a felvonulókat, de komolyabb rendbontásra nem került sor.