2011. február. 09. 15:52 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 09. 16:15 Itthon

Influenza: az ÁNTSZ 12 halálesetről tud

Tizenkét olyan halálesetről értesült mostanáig az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, amely influenzás megbetegedéssel hozható összefüggésbe - tudatta az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezető főorvosa.

A tájékoztatás szerint kilenc betegnél az influenza H1N1 vírusának, háromnál pedig a B vírusnak a jelenlétét igazolták. Az áldozatok között egy öt éven aluli gyermek volt, hatan a 35-59 év közöttiek, öten pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartoztak.

A tizenkét ember közül nyolc - egy vagy több krónikus betegség miatt - az influenza szempontjából a fokozottan veszélyeztettek csoportjába tartozott, így jogosultak lettek volna a térítésmentes védőoltásra, de nem voltak beoltva. Egy embernél nem találtak kockázati tényezőt, három esetben még nem zárultak le az erre irányuló vizsgálatok.

Az OEK sajtótájékoztatóján az is kiderült: hatvanöt új beteg részesült intenzív ellátásban influenzaszerű megbetegedés miatt a múlt héten, másfélszer annyi, mint az azt megelőző héten, míg a gépi lélegeztetést igénylő betegek száma csaknem a kétszeresére nőtt. Az év ötödik hetében tovább emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma; becsült adatok szerint csak a múlt héten 57 ezren fordultak orvoshoz influenzás panaszokkal.

A betegek közül a múlt héten 311 embert utaltak be kórházba, vagyis a korábbi adatokhoz viszonyítva a kórházi felvételek száma is a másfélszeresére emelkedett. A kórházba beutalt betegek csaknem negyede gyermek - tette hozzá a főorvos.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.