Felmentették a meteorológiai szolgálat vezetőjét
Indoklás nélkül felmentették az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét, Bozó Lászlót – tudta meg a hvg.hu. Értesüléseink szerint utódja, a szervezet korábbi elnöke, Dunkel Zoltán lehet, akinek felelősségét az öt halálos áldozatot követelő 2006. augusztus 20-ai események kapcsán felvetették.
Bozó László távozik az Országos Meteorológiai Szolgálat éléről, mindezt azonban nem saját szántából teszi, hanem Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár kezdeményezte felmentését, amit a vidékfejlesztési miniszter jóvá is hagyott. Információink szerint a felmentés indoklás nélkül történt. A tárca egyelőre nem reagált a megkeresésünkre.
Egyelőre nem tudni, Bozó László helyét ki veszi át, de értesüléseink alapján a lehetséges személy Dunkel Zoltán, aki Bozó előtt 2005 nyarától 2007 novemberéig irányította a szervezetet. Dunkel 1975 óta dolgozik a szakmában, és szakmai életrajza szerint 1993 vezette a meteorológiai szolgálat különböző osztályait. Három évig Brüsszelben is dolgozott, mint szakértő, és különböző nemzetközi meteorológiai bizottságok tagja volt. Dunkel Zoltán szakmai tevékenysége elismeréseként megkapta a Pro Meteorológia Emlékplakettet, valamint Nívódíjban is részesült.
Ugyanakkor 2006-ban az öt halálos áldozatot követelő 2006. augusztus 20-i események kapcsán felvetették az ő felelősségének a kérdését is, mondván, hiányosságok voltak az OMSZ és a katasztrófavédelem közötti kommunikációban. Dunkelt végül nem ezért, hanem egy általános, több szervezetet érintő vezetőcsere kapcsán váltotta le az akkori környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Fodor Gábor. A meteorológiai szolgálat élére kiírt pályázatot Bozó László hat évre nyerte el, ám most idő előtt távoznia kell.
Értesüléseink szerint ennek szakmai alapja nincs, Bozó László munkájával elégedettek voltak. A hvg.hu által megkérdezettek ugyanúgy értetlenkedésüknek adtak hangot, mint nemrég Csepregi Istvánnak, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatójának elbocsátása esetén, hozzátéve, hogy ő ráadásul a környezetvédelmi államtitkár embere volt.