2011. január. 24. 13:26 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 24. 13:33 Itthon

Egymillió forint pénzbüntetést kapott a BKV volt gazdasági vezérigazgató-helyettese

Jogerősen egymillió forint pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság hétfőn a BKV Zrt. volt gazdasági vezérigazgató-helyettesét közérdekű adattal való visszaélés vétsége miatt.

Dányi Józseffel szemben azért indult eljárás, mert 2006 júniusában, kérés ellenére megtagadta a cég reklámfelületeinek hasznosítására kötött szerződések, illetve az azokból származó bevételek adatainak kiadását.

A bíró szerint az elsőfokú bíróság nem követett el eljárási szabálysértést és részletesen feltárta az ügy jogi hátterét. Az elsőfokú ítéletben foglalt tényállást az FB megalapozottnak tartotta és a kiszabott büntetéssel egyetértett. A bíróság szerint Dányi Józsefnek tisztában kellett lennie azzal, hogy a kért adat közérdekű, tévedésben nem lehetett.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?