2011. január. 18. 18:07 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. január. 18. 17:56 Itthon

Kevesebb fát fognak kivágni a Nagymező utcában

A korábban tervezett 18 helyett 13 fát vágnak ki a budapesti Nagymező utcában - erről szóló határozati javaslatot fogadott el keddi ülésén a főváros illetékes bizottsága.

A VI. kerületi Nagymező utcában lévő fasor 18 fájának kivágásához még tavaly nyári határozatában járult hozzá a főváros illetékes, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága. Egy szakértői vélemény alapján döntöttek így, később azonban több bizonytalanság is felmerült azzal kapcsolatban. Így az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága felkérte a Nyugat-magyarországi Egyetem tanárait, hogy friss műszeres mérési adatokkal végezzenek új vizsgálatot.

Az új szakvéleményben végül 13 veszélyes fa kivágását javasolták. Somfai Ágnes, a fővárosi bizottság LMP-s alelnöke ezért keddi ülésén egy erről szóló határozati javaslatot nyújtott be, a testület pedig el is fogadta azt. A javaslat szerint az érintett fákat a Főkertnek legkésőbb március 31-ig kell kivágnia. Ezzel együtt gondoskodni kell azok pótlásáról is és legkésőbb április 15-ig előnevelt, 20-25 centiméteres törzskerületű platánokat kell oda ültetni.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.