Itthon Független Hírügynökség 2011. január. 16. 09:20

Diszkótragédia: vizsgálják a szervezők felelősségét

Három fiatal lányt halt meg egy budapesti szórakozóhelyen - a szervezők felelősségét is vizsgálják

Vizsgálja a rendőrség a szervezők felelősségét is a szombat esti tragédia kapcsán, amikor három fiatal lány vesztette életét egy fővárosi szórakozóhelyen. Ezzel párhuzamosan igazságügyi orvosszakértőt is bevontak, hogy kiderüljön, mi okozta a fiatalok halálát.

Ahogy arról a Független Hírügynökség már beszámolt: szombaton este 11 óra után Budapesten, a Nyugati tér egyik szórakozóhelyén a több ezres tömegben három fiatal lány életét vesztette. Úgy tudni, hogy valamiért pánik tört ki, a három lány valószínűleg a menekülés közben került a földre, ahol a tömeg eltaposta őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap hajnali közleménye szerint vizsgálják a szervezők felelősségét, illetve igazságügyi orvosszakértő bevonásával a fiatalok halálának okát is.

A történtek után a rendőrök a szórakozóhely közelében egy melegedőt biztosítottak a klubot elhagyni kényszerülő vendégeknek. Egyben felszólították a szervezőket, hogy a vendégek bent maradt ruháit, értéktárgyait a helyszínelés után, rendőri felügyelet mellett szolgáltassák vissza az érintetteknek.

Közben a Facebook internetes közösségi portálon külön oldal alakult "Szombat esti tragédia (West Balkán)" elnevezéssel. Az oldalra az éjszakai, hajnali órákban folyamatosan érkeznek a hozzászólások. Ugyanezen az oldalon megemlékezést is szerveznek az áldozatok emlékére este nyolc órától a Nyugati téren.

Hirdetés