2010. december. 24. 10:55 HavariaPress Utolsó frissítés: 2010. december. 24. 10:52 Itthon

Milliós betörések éjszakája Kecskeméten

Néhány órán belül két, milliós kárértékű betörés történt tegnapra virradóra Kecskeméten, ezen felül elloptak egy nagy értékű jet-skit is a város egyik telephelyéről - értesült a HavariaPress.

A kiskunsági város rendőrkapitányságára még csütörtökön hajnalban érkezett az első betörésriasztás, egy élelmiszerüzletből. A kerekegyházi városrészben lévő üzletbe a bejárati ajtót befeszítve jutott be az ismeretlen tettes, aki az ott lévő dohányárut vitte magával, körülbelül egymillió forint értékben.

Néhány órával később egy Bercsényi utcai irodából jelentettek betörést a helyi rendőrségen, erről a helyről az ismeretlen elkövetők mintegy kétmillió forint készpénzt tulajdonítottak el.

Kora este pedig egy kft. telephelyéről jelentettek nagy értékű lopást: a nyomozás eddigi adatai szerint a cégtől egy bizományi értékesítés céljából ott tárolt jet-skit loptak el a szállító trélerével együtt, reggel nyolc és este hat óra között, körülbelül 700 ezer forint kárt okozva. A rendőrség mindhárom esetben ismeretlen tettes után indított nyomozást az elkövetők mielőbbi felderítése érdekében.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.